Túl az Óperencián, túl a tengeren,
Úszik egy kis svábbogár, tiszta meztelen.
Lába sincsen ő neki, csak a víz viszi,
Szegény kicsi svábbogár, meg fogsz dögleni.

Oh, vajon mit akart kifejezni a költő eme becses művével? Gyermekeim, mélyedjetek el a sorok közt, és lássatok beléje...

A költő saját kilátástalan helyzetét próbálta meg kiadni magából ebben a műben.
A meseszerű kezdés időben és térben eltávolítja az eseményeket a jelentől,
ezzel általánosítva a költemény későbbi nagy horderejű mondanivalóját.
Mit gondoltok, miért ez a mondókaszerű ritmus, ezek az egyszerű kifejezések?
Bizony! A költő a boldog, felhőtlen gyermekkorba vágyik vissza,
mikor még a svábbogarak is csak úgy úszkálhattak a tengeren!
Akár meztelenül is! Mégsem kellett megdögleniük.
Viszont ebben a mai, kegyetlen és sötét világban a lábatlan svábbogaraknak rövid az életük...
Ebből következtethetünk arra, hogy a költő retteg a haláltól.
Ezt a "szegény" jelző is mutatja. A "tiszta" szó itt a "teljesen" jelzővel egyenértékű,
de értelmezhetjük az ártatlanság jelenléteként is. Tehetlenségét a "kicsi",
kiszolgáltatottságát pedig a "meztelen" jelző fejezi ki. Sorsa egy tőle független,
hatalmas erőre van bízva, melyet jelen esetben a víz jelképez.
Ez méreteivel messze eluralkodik a kicsi, magányos svábbogár fölött,
aki belenyugodni kényszerül a ténybe, hogy halála elkerülhetetlen.
A keserűség hangja szólal meg az utolsó kijelentésben ("meg fogsz dögleni"),
mely nem túl költőien mondja ki a végszót.
Ez a köznyelvbe való visszatérés tulajdonképpen tudatos,
visszahozza az eltévedt gondolatokat a kegyetlen valóságba.